Andy

El sem hiszem, de tényleg röpül az idő! Nemrég még azt vártam, hogy végre 2 csík legyen azon a bizonyoson, aztán hogy megszülessen a kisbabám és így tovább! Dana már elég korán felállt minden mellett és ügyesen szedte is a lábait ha vezettük, de egyedül elindulni esze ágában sem volt. Tudom, nem voltunk elkésve, de ahhoz képest, hogy mindent elég hamar csinált, az elindulás igen nehézkesen ment. De ma megtört a jég! Odament a távirányítóknak kialakított kis pulthoz, hogy megint elemelje az egyiket, de mivel olyan kis édesen nézett rám ("A fenébe, hát megint észrevetted mit akarok csinálni!?"), ezért én magam adtam a kezébe. Ennek annyira megörült, hogy rögvest a kanapéhoz sietett, de lássanak csodát, nem ült le, hanem elkezdett totyogni. Én meg csak néztem hogy milyen aranyos, hogy örül a távirányítónak és utána esett le, hogy : De hiszen ő megy!!!! Nagyon boldog vagyok! Olyan jó érzés volt látni ahogy vitte azt a kis pelusos popsiját. Aztán gyorsan odamentem és megdícsértem, milyen ügyi (legyen már egy kis önbizalma, hogy ezt megtegye mostmár nap mint nap). Ezután jöhet a gyakorlás: "Gyere ide anyához!" És a kis drágám oda is jött. Persze megunta egy idő után és már csak a telefonért és a távirányítóért volt hajlandó elindulni. Sebaj! De eljött a nagy nap amire "oly rég" vártam!