30.-án hétfőn a sógornőmmel és a két maszattal sétálni indultunk. Néhányszáz méter után valahonnan zenét hallottunk, hát megkerestük a "zaj" forrását. Az egyik ált. iskola udvarán majális volt, főleg kisgyerekeknek való játékokkal, csúzdával, hintával stb. Gondoltuk menjünk be, Dani is had "szórakozzon" kedvére egyet. Kb 5 perce lehettünk ott, amikor is megpillantottam egy "régi ismerőst" - az ex-em anyukáját. Nagy udvariassággal köszöntem neki, egymásra mosolyogtunk, majd én játszottam tovább Danival. Egyszer csak valaki odajön és nagy örömmel üdvözöl (ex-anyukájának a huga). Tudni kell, hogy én mindig is jóban voltam a családdal és remélem ők is szerettek/szeretnek annyira amennyire én őket. Nagyon megcsodálták a fiamat, össze-vissza dícsérgették és erre jött egy számomra kissé gúnyos megjegyzés: "Na Andi, itt van amire mindig is vágytál!" Lehet, hogy csak én vagyok erre kicsit érzékenyebb, de az effajta megjegyzéseket nem szeretem. Valóban az előző kapcsolatomban én szerettem volna jobban már közös babát, de ez most úgy hangzott, hogy mindegy kitől, csak már legyen végre gyerekem. Na, mindegy, elengedtem a fülem mellett és hallgattam a további dícséreteket. Nagyon furcsa helyzet volt ez, mert szerettem az ex-em és az anyukáját is, mégis valószínűleg neki köszönhetjük, hogy akkor és úgy vége lett 7 évi együttlétünknek. Ahogy nézte a fiamat...... Szerintem belegondolt, hogy akár most ez a gyermek az ő unokája is lehetne.